2023. augusztus 8., kedd

2008 nyara


 Tinának ez volt a 3.tabora de ezúttal Miss. Eye nélkül. Ő ugyanis úgy megsértődött az előző évin, hogy inkább nem akar többet szervezni. Legalábbis nem Tinaekkal. Tina szintén úgy megsértődött, hogy ebbe se ment volna el, ha ő szervezte volna.3szor is megnézte a felhívó lapot, - amit előzőleg egyszer félredobott, - hogy biztos, hogy nem téved-e. Igen az volt odaírva: szervezők: Rick Camembert és Sandy Hill. Tina ezzel biztosra vette, hogy akkor ez egy másik csapat és nem lesz semmi gond se. Mindkettőjüket ismeri és nem volt egyikükkel se afférja. Ricket még legelső táborból ismerte és később kiderült, hogy amúgy templomban is járnak. Sandy nem ugrik be neki honnét ismeri, de abban biztos volt, hogy Dan nővére.

A whitecastlei autóbusztállomás parkolójában épp megáll egy szürke kocsi és megszólal benne egy hang az első ülésről: Mit aggódsz? Más is még csak most jön. A hang tulajdonosa Tina apja. Tina hirtelen oldalra néz és megakad a szeme egy bordó kocsin.
Először amszélső oldalról két magas szemüveges srác száll ki majd utánuk egy náluk alacsonyabb szőkésbarna hajú szemüveg nélküli kisfiú. Tina a kisfiút figyeli aki egy laza mozdulattal becsapja az ajtót.
A jobb szélsőhöz odacsoportosulnak a többiek is, majd a másik Mol pólós srác is csatlakozik hozzájuk. A vezetőülésen egy barna hajú nő ül és a mellette ülő pasasnak magyaráz valamit.
Tina hallgatózik de nem tudja miről beszélnek. A pasas hirtelen hátrafordul és kiszól: Segítsetek kivenni a bőröndöt a csomagtartóból az öcséteknek!
A nő oda hívja a bal szélső fiát: Martin! Gyere ide! .A két srác megfordul a hangra és az egyikük a vezetőülésen ülő nőhöz a másik pedig Ronnak megy segíteni. A srác felnyitja a kocsi hátulját és ki akarja venni Ron cuccait. A szökés barna hajú srác azonban megelőzi és kikapja a cuccát és dühös pillantást intéz Tina felé, aki nem érti. Sam ezután a vezető ülésen ülő nőhöz megy. A nő valamit mond Tina meghallotta. -Ismerős a hangja ennek a nőnek. De nem tudom honnan. -Tina közben az aulába megy, ahol Sandyn és Ricken, a két táborvezetőn kívül még nincs ott senki. Aztán bejönnek Samek. Végül Sandy nekiállt számolni. Tina lett a kettes a mögötte álló kisfiú pedig a négyes. Tina ki nem állhatja a kettes számot egy korábbi esemény miatt ezért dühös lesz. Éppen magában dühöngött amikor megállt mellette az anyja.
-Vegyünk valami rágcsát meg!-áll meg Mrs Brown a lánya mellett aki épp hátra néz és ekkor veszi észre a srácot aki furán néz rá. A srác úgy tűnik haragszik Tinára. Tina nem érti miért. Mrs Brow észreveszi és zavarba jön. 
-Ez srác téged néz.
-Dehogyis. Nem is ismerem.
Ron ezt hallva ki akad. De nem teszi szóvá. Viszont dühíti, hogy Tina anyja észrevette hogy a lányát nézi.
-Menjünk inkább rágcsát venni nehogy aztán késő legyen.-szólal meg Tina dühösen.

Mrs Brown meglátja az Ügyes évszakok nyári számát a lánya kezében?
-Az meg minek?-
-Rejtvény nélkül nem megyek sehova! -csattan fel Tina.
-Oké. Meg ne egyél.

Tina épp elrakja a magazint es az üdítőt amikor meglátja Stellit akit ekkor még nem ismer meg. Stelli épp Ron irányába tart amitól Tina dühös lesz. 
-Na ezek ismerik egymást! .Ez is rossz tabor lesz. Sztem este mar bőgni fogok es számolni, hogy mikor lesz vége.
Nem sokkal ezután mindenki megindult a vagányok felé ahol épp akkor állt meg a vonat amivel mennek majd.
 Tina a felszállásnál felfedez egy ismerős lányt Flórát. Először csak a hangját hallja: Katie fogd az ajtót! Tina meg közel van az ajtóhoz ezért még leszól az apjának aki közben Mrs Brown mellett sopánkodik hogy minden rendben lesz-e Tinával.
-Csak nehogy megint valami baj legyen
-Jajj hagyd már majd szól ha valami nem stimmel. Van esze. Ne féltsd már annyira!-morog Mrs Brown.
-Valakiket mar ismerek!!!!
2️⃣✅📚✅
Flora es nővére, Katie már az előző táborban is ott voltak ahol Tinát a fél tábor kiutálta.
 Tina egész oda vonatozó úton ideges. Nem beszélgetni senkivel se. Épp azon a napon gondolkodik amikor az apja elé rakta a felhívó lapot.
-Csak is azért megyek mert még sose láttam az Aquaeyet.-gondolta miután elolvasta az előzőleg félredobott felhívó lapot.
-Hat kíváncsi leszek ez milyen lesz. Az biztos hogy úszni nem fogok es ezentúl ha gyanús alakokat látok a tusoló körül tuti meg se szólalok.
Az ugy volt hogy az előző táborban is tusolók voltak mint az elsőben csak most csak kettő volt. Igy egyesével lehetett bemenni. A fél tábor hideg vízbe tusolt mert nem tudta senki se hogy miért nincs meleg víz. Tina Francy után tusolt aki állította hogy ő langyos vízben tusolt de Tiná hiába nyitotta meg jól a piros rózsát abból csak hideg folyott és nem érte miért. A kékhez direkt hozzá se nyúlt mert ugy tudta hogy a piros a meleg akkor minek nyitná meg kéket akkor még hidegebb lett volna. Utána tusolt Hally akivel együtt járt hittanra mert össze voltak vonva a kicsik a nagyokkal. Hally pedig eggyel lejjebb volt mint Tina. Hally volt az, aki végül megfejtette a tusolói rejtélyt ugyanis felfedezte, hogy a két rózsa fel volt cserélve. Amikor ez kiderült a táborvezető rögtön telefonált a plébánosnak, aki meg közölte hogy nem igy adta át ezért Miss Eye nyomozni kezdett. Tina meg hirtelen reagált a kérdésre hogy kik mentek be elsőnek. Ugyanis Tina felfedezett egy fura csajt, aki feltűnően ott ólálkodott amikor kijött aztán be ment egy másik az első előtte még valamiért odament végül a második úgy jött ki mintha már hideg lett volna de nem mert megszólalni viszont a harmadik személy aki utánuk volt ő meg már nyafogott hogy hideg. Tina hirtelen nem ismerte meg a két lányt igy automatikusan közölte, amit látott. A csajok szerencséjére Tina igazát senki nem támasztotta alá ezért nem kaptak semmit se. (Ezek sose tudnak viselkedni. Valamit mindig muszály csinálniuk!!!).Miss Eye vitt oda 3 lányt Helga akit áliitolag mindeki Hellinek hivott de Tina eztnem ahllotta -,Jennyt és Hörcsögöt.akik egynesen Tina ellen voltak.Pontosan az utóbbi kettő elejétől az első még az első anp beszélgetett Tinéval aztán végül elfeküdt mellőle és Miss Eyet is sikerült elfektettni mellőle.Tinanénak akkor lett elege a táborból és alig várta ikor érnek vissza onnan.
Ja es Sandyl se fogok beszélni. Olyan ismerős nekem de nem tudom honnan azon kívül hogy Dan nővére.
Meg sétálni kellett egy idegig míg a táborhelyre érkeztek. De Tina nem bánta. Sétál szeret csak futni nem. Tina reméli itt nem lesznek olyan utálatosak vele mint az előzőben ahol valaki direkt összerágta a kolbászt aztán Tina elé rakta hogy egye meg. Meg senki se fog rányitni amikor fogat mos hogy minek folyatja a rózsát ha nem is tusol és végül senki se fogja elfektetni mellole Sandyt valami hülye kifogással. Utóbbi biztos nem fog megtörténni ugyanis Tina elhatározza, hogy hozzá se fog szólni. Sőt Stellihez se, akivel összefutott a újságosboltnál. Pedig az anyja kinézte már neki a tábor előtti megbeszeléskor hogy jó lesz neki barátnőnek. Hm. Nos. Tinanak unszimpatikus volt már akkor is mert emlékeztette egy hasonló kinézeti lányra aki anno jó mókának találta, hogy megszivasson valaki olyannal amivel nem kellett volna.
A szép tervekből nem lesz semmi ugyanis a bemutatkozásnál Tina párba kerül Rickkel a másik tábor vezetővel, akit ismert mar az első táborból.

A bemutatkozás játékos formában zajlik.Rick ismerteti a szabályokat .Vagyis testvér a testvért nem választhatja és jó lenne olyant választani akik még nem ismerik egymást .Utóbbi nem jön össze ugyanis Tina es Rick mar ismerik egymást az első táborból, illetve Dan es Ron is. Tina amikor meglátja hogy párba kerülnek rájön hogy ismeri Ront látásból a templomból és az is eszébe jut, hogy Dannel jóban van. Hiszen együtt ministrálnak. Tina egyszer látta őket "civilben" is es ott fedezte fel hogy jóban vannak. Tina Danet is ismeri korábbról ugyanis egy ideje együtt jár vele hittanra. Amikor Danék következnek Tina figyeli őket. Dan néha belezavarodik, hogy mit is mondott neki Ron ezért Ront nézi aki súg neki...Nem sokkal később Tinaek következnek. Tina elmondja amit megjegyzett aztan jon Rick aki szinten probal reszletes információkat visszamondani.Epp ezert azt nem is említi hogy Tina whitecastlei .Tina ezt nem tartotta fontos megemlíteni de Francy a vwgem megkerdzi tole. Tina zavarba jon es kiszurja Ront aki ot figyeli. Tina azt nem latta hogy amig Rick rola beszélt egyfolytaban mast csinált. Felvett egy fuszalat aztan azt tepkedte es osszenezett Ginaval aki szinten unszimpatikus Tinanak.
Gina Stelli egyik novere.A masik Lola.
 A Bemutatkozas elott mindenki lement a strandra ahol Tina csak all es figyeli a pancsikolo Dant. Tina ha akarna se tudna vizbe menni de végül meg is csak kikot a szelebe Francynak köszönhetoen.Ugyanis addig nyaggatja mig vegul Tina felve de belerakja a labat. Francy utana rogton belecsavarja a torolkozojebe aminek Tina nem orul de vegul nem tortenik semmi problema se igx Tina megnyugszik.
Visszafele tartanak a taboehelyhez amikor Tina osszeismerkedik egy Vörösesbarna valkigero haju nagylannyal Jannel.Jane nagyon kedves Tinaval.Tinanak viszont eloszor nem. Ugyamis eszebejut a parja az elso taborbol akihez anno hozza se szol.Jane raemlekzeteti.Talan a haja miatt.Tina beszelget Janel es kozbwn megtudja azt is higy a novere ismeri az osztalytarsat Paulat mert Paula idosebbik novere az osztalytarsa.Azt is megtudja hogy Jane nővére cserkesz.Azt azonban nem emliti neki hogx o is cserkesz. Tina talan itt jon ra hogx megse ismerheti akkor a lányt. A parja ugyanis cserkesz volt ee mivel Jane nem az ezert akkr kizart higy hogx o legyen.Amikor Tina szobahozza Paulat es elkezdenej rola beszelni Stelli Tina közelébe kerül. Tina ezt nem veszi eszre egeszen addug amig Stelli hozza nem szol a temahoz.
-En véletlenül ismerem Paula Goldent.-Tina megfordul es meglátja Stellit.Ugy ledobben hogy akig tud visszavalaszolni
-Tenyleg?Es honnan?
-Egy ovodaba jartam vele.-Tina meg mindig azt emeszti hogy Stellimmiert szol hozzá.Mar regen nwm nem a nevenek tartottak amikor megszolalt.
-Ez meg ki?-gondolja magaba.-Ja meg van a csajszi akit anyam kinezett nekem baratnonek!
Tina vegul ugy dont beszelget Stellivek ha mar egy hozzaszolt.Tina ugyanis azt is elhatarozta meg a tabor előtt hogy aki hizzaszol azzal kedves lesz.Az elozo taborban sikerült osszeveszni egy lannyal(hellivel) aki probalt neki tanacsot adni mit irjon a vedemceek.(Pont őt hizta igy ciki lett vona.)Legalabbis megkerdezte segitsen mire Tina megijedt hogy akkpr lebukik igy inkább ravagta hogx nwm amivel elriasztotta a lányt.
A bemutatkozashoz strandolás utan mindeki visszament a szallashelyre.Ja igen a fiuk es lanyok ulon épületben voltak.Tina itt elhatarozta hogxy rejtvenyt fejt de megjelent Stlelli aki valamit beszelgetni akar vele ezt eszrrveszi Gina is aki furan nez Tinara ezert Tinanak meg unszimpatikusabb lesz. Steli vegul megse beszelnTinaval igy Tina nekiall rejtvenyt fejteni de alig fejt meg valamit Stelli visszater .
-Mit csinalsz?
-Rejtvenyt fejtek.
-Aha.Megnezhetem?
-Igen-na errol ennyit. Fogadok a hulye Gina miatt ilyen fura.En nem is ertem az egeszet. Stelli nekiall ovasgatni vegul visszaadja Tinananak a magazint.
-Fu.. Ezek nehezek.Varj ezt azt hiazem tudom.Ah megse!
Sandy elorditja magat igy a keresztrejtvény felbeszakad.Tina mwgiscsak megfejti amit Stelli nwm tudott.
Mindenki Suzant hallgatja aki ismerteti az őrangyal nevű játekot majd miutan végzett Francy korbevisz egy sapkat amiben cetlik vannak.T
Tina miutan huzott megnezi a nevet.(ha nem az ő neve van oda irva akkpr ervenytelen.).Tina Flora noveret huzta. Egyebkent a huga mellett van a agy amin Tina cuccai vannak.Wz valahol kozepen van.Tina nem akart az ajto kozeleben aludni. Volt a szobajukban egy pianino is amit Dan később kezelesbe is vesz.
Az orangyalozas utan csapatokban lettek beosztva.Tina egy csapatban kerult Ron bátyjával es Stelliek nővérével is.Ok ketten a csapatkapitnyok. De a legjobban annak orulhogy egy csapatban lehet a védencével.
Ezutan Suzan elhivta a nagyokat igx a kicsik beszelgethetk hatha lesz valami ötletuk csapatnevhez amig a nagyok elokeszitetek aterepet a Batikolashoz.Tina Dannel probal beszélgetni Vegul nem jutnak semmire se. Tina belebotlik Martinba aki megkerdezi tole hogy van?Tinanak ismeros lesz a srác de nem tudja honnan.
A Batikolasnal Tina tovabbi ismerosket fedez fel.Tina eppen Francyt hallgatja hogy kell csinalni a mintat amikor odamegy egy szoke rovid haju szemuvegee nagyfiu.
-Szia Tina!Te milyen mintat csinal bele?-Tina meglepodik a hamgtol es megfordul hogy lassa kitol jon.
-Oh o szokott felolvasni vasarnaponkent.Ugy tunik tobb ismeosom van itt mint gondoltam!-gondolta Tina mialatt eszreveszi Ricket a fenykepezo geppel es megprobal mosolyogni de nwm sikerül igy bena fejet vag.
Tina egyebkent Mandalat akart csinálni de nem sikerült neko jol a csomozas ezert nem lett kor alaku.Legalbbis azt hiszi elszurta.
Joet egy Fewkte polos vékony lany valtotta aki odament Tinahoz hogy megkerdezze hogy van?Tina meglepodik a lany kedvesegen.Tinanak ugyanis nem ismeros a lany.Legalabbis az elozo taborban nem látta .Az elso taborbol meg nem igazan emlékszik Ricken kivul senkire se.
A fekete polos lany egyebkent Lisa.Tina akkor tudja ezt mwg amikpr Jane odamegy hozzajuk hogy menjen segíteni neki. 
Nwm sokkal kesobb Jane visszater Tinahoz hogy mwgkerdeze hol tart.Tina kozben kitalálja a szineket
-Zold- Sarga- Kek.Pirosat azt nem akarok bele.-valaszol Lisanak aki végul elviszi Tina polojat hogy beaztatja.Tina ezt azitut nagyon furcsalja és olyan erzesee támad mintha Jane rakuldte volna maga helyett Lisat.
Mialatt a polok aznak Suzy es Rick atrendezik az asztalokat ee utana Suzy odahivja a tobbieket a következő feladathoz.Tina amikpr meghallja mit kwll csinalni megijed.
-Na szuper! Most kiderül hogx 12 ebes letemre meg zoldseget se fudok puvolni.Na jo majcsak meghamozok par sargarepat a késsel.
Francy odaadja Tinaeknak a zoldseghamozokat.Tina mwgijed.Mi ez a narancssarga ize?Na szuper!Most mar tuti beegeek!Tina megfordul es meglatja Ront aki késsel eppen krumplit pucol.Na hrra!
Ron krumplit pucol en meh azt se tudom ezt hogykeme megfogmi.Tina veguk nekiall közbe lelefel néz és meg akad szeme egy focis cikken. az Egyik srác meglpődik hogy Ti a honnét ismrit a képen látható volt focistát.Tina visszareagál hogy az pja ismeri névről meg a barátjával találkozott korábban. Ekozbe odalep Francy és valamit moytog amit Tina megijed.(Igy soe leszünk kész)
-Add ide makd em!-mondta es kikapja Tina kezebol a hamozot is.Tina megkönnyebbül hogy ,megszabadul a hámozóttól.
A zöldség pucolas utan enekek tanulsa következik.amit Tina halalra unt ugyanis minden kivilrol fújta az első taborbol.Ezt eszreveszi a mellete ulo lany is.
-Te ezek hogy tudod!
-Ja 
-Honnan?
-Hat mar nekem ez a 3.taborom.Mar Stoneagei taborban is ezeket enekeltuk.
Sandy epp a Terems benenm tiszta szivet akarja de vegul arra hivatkozva hogx tul magas inkabb feladja.
Az enekek egyebkent az azt követő misere kelletetek.Ahol Ron is beall ministralni.Tina befele menet beszelni akar Martinnal de Dan akkor hevvel szaguld belefele hogx Tina kishijjan feloki.Tina ekkor veszi eszrr Joe is aki vegul nem all be Greg viszont szinten beall.Akit Tina szinten az elozo táborból ismer.Ron Ginaval epp belfeel tartva Tinara nez eleg rondan.Na ez utal Ginaval egyutt.
Tuna vegul Sandyl megx be a temploba.Tina nem igazán mer hizzszol o viszont ugy tunik felügyelni akarja.
MIise utan Tinaek csapata kitalalja a cspatnevet
Katie mondja a jelszot:Lesbol támadunk ugyhogy csore tolts eselyed sincs hogy ellenunk gyoz.A tobbiek ugy gondoljak ha mar Aquaeye patjan taboroznak akkor legywn a nev valami vizzel kapcsolatos.Igy lesz Tinaek csapatneve :Lesbol tamado vízi menyetek.A cspatnevvel meg nincs gond de a zaszlokeszitessel mar igen.Ugyanis kiderül hogx senki se tud menyetet rajzolni igy valaki megkeri a masik csaptlevot hogx rajzoljjom ha o tud.A srac vegul begsegit egyben.A tobbit Katie rajzolja meg Lola.Aki meg egy tablat is rajzol az eleol levo menyteenk amire Katie otlete alapajan az lett írva:Akvaraallj.Ugyanis a plebanos nem tudta normálisan kimondani azt hogx aquaeye.A besgito srac egyebkent a melletuk levo asztalnal rajzolokhoz tartozott .Tina amikpr elment toluk figyekte hova megy.Ugyanis a nevet nem tudta csak azt higy egy vékony alacsony barna haju fufrus lannyal érkezett.Igy akadt meg megint a sze!w Ronon aki epp rajzolt.Tina irigykedve nezte egy drabig aztan visszafordult.Ah milyen ugyes srac.Kar hogy azt se tudom hogy hívják.Csak hogy Dannel baratok.Es nagyon ugy tunik hogy Stellaval is.Na errol ennyit.Inkabn nwm tarsalgok vele.Pedig meg akartam toke kérdezni valamit.De igy mar felejtos.
Zaszlok elkszukte utan mindewnki a lanyok rezidenciajara megy es ott folytatodnak a játékok.Tina miutan villamgyorsan rairta a nevet a zaszlora Ront figyeli aki epp elment az asztaltol Greghez.Na hurr!Vele is el van.Ot se csipem tavaly ota.
Greg ott volt az elozo tabirban is ahol Tina idegeire ment a hulye vicceivel.Persze nwm volt szándékos.Ugyansi azt se tudta hogy Tinat idegesíti.Viszont Tina Horcsog becenevű csaj miatt vegkepp !egutakta a srácot.Horcaog ugyanis a hulye baratnoivel addig piazkaktak Tinat mig azt mondta tetszik neki Greg.Ez persze nwm vokt igaz.Csak annyi volt hogy Tinanak tetszett a haja.De a sracot egyenesen utálta.
Es most kenytelen lesz megint elviselni.Tina ugy dint ha teheti inkabb a kozelebe se mwgy igy nem halljja a hulye vucceit se.S

Visszater Ron a asztalukhoz amikor Francy megkerdzi hogy ki rajzolta es hol van a neve.Tina itt tudja meg hogy hivjak a sracot.Ron.Az alma felwtt van a nev turkizkek filccel.Tina megmutat Fracynek aki meglepodik hogy kerukt oda Tian.Tina Stellivel akart beszelgwtni azeer ment oda.De végül megkerdezi tole hogy huvjak a sracot aki ilywn szwwm bir rajzolni.Tinanak tetszik a zaszlojuk.
-Tamadu k de hirtelen-Ezzel a momdtazl tumik el végleg Tina szemw elol a következő játékig.Ami mar bent lesz.
Először egy farao kincxei nwvupu jatekkal kezdenek aminek az a lényege hogy mindeki ir valamit a papirra hogy o mi pl:Gulyasleves aztan valaki osszeszwdi es valaki kihuz egy cetkit es wlolvassa a tobbieknwk mwg ki kwll talalni ki írhata.Nos Tina a Rizsesszwdvics kiléte hamar felszinre kerül de a szexmanias nagymama kilete a vegre marad kizarasoa alapon.A nyertes pedig Dan.(O volt ugyansi)Ebbok játékbok még egy kört jászottak amiben Tina már ravasszas volt.De igy hamar rajottek.Viszont már a többiek is beehöttek mert röpködtek a nevek a Redvás szedvicsre(Lola ocse volt a helyes)mwg a poshadt puddinfra(JennY volt a gazdája).Dan itt mar ekovb lebukott.Tina meg próbálta a neveket memorizskni.Joi neg Fred .Utobbi nevbol ketto s volt.
A következő jatek neve gyümölcsskosar volt es tulajkeppen egy szekfoglalo jellege volt .Ugyanis Voltak különböző Gyumocsok :alma korte...egy valaki kozepen allt es neki kellett ugy felállítani az embereket hogy letudjon ulni.A joli joker a gyümölcskosar vot ugyanis akkoe mindenkinek fel jellett allnua ivy konnyebb volt.Ezuran marcsaj egy ki vagy kik a gyilkosok jatek volt amiben nem vett reszt.Egyszeruen nem tetszett neki a játék témája.Ezutan ahatekutan mar vacsora ido lett.Tina Ront figyelte de aztan Stelli melleukt akinek elmondta hogy Ron milyen fura vele és erti miért.Stelli zavart képet vagott.De Tina nem tudta miert.


Masnap a lanyokat a bunhamis zongoraszo keltette fel.Francy vot fent elsőnek
-,Dan!Hagyd abba!
Dan tovabb jatszotta a boci boci tarkst amitok Tina is felébredt.
-Jo reggelt Dan!
Dan hatrafordult.
-Mindenki fent van?
Most mar tuti- válaszolta Gina morogva.
-Mi ez egyébként? -tette hozzá.
-Boci boci tarka
-Aha. Sztem inkább ne játszd!
Tina megunta Ginát es ráordít, amitől a meg Francy is megijed.
-Hagyd békén!
-Ti ismeritek egymást? -kérdi elég undokul. Tina visszareagálna de Sandy megelőzi.
-Na jo mindenki öltözzőn fek aztán nyomás reggelizni!-, szólalt meg Sandy amitol megijedt.Es inkább leszáll Ginarol.
Reggeligez az uditp tea ami Tinanak kimondottan izlik.Ezt mwg is jegyzi Sandynek.
-Mi ez?
-Tea.-valaszokta meglepve.
-Ja igwn...De milywn tea?
-Citromos.
-Nagyon finom
-Orulok hogy izlik-modta megleove.
A reggeli utan osszekeszulodnek a deleptti kirandulashoz.
Tina megprobal Stelli kozeleben lenni.Ha mar igy ossze ismekedtek.De Ginat amijor meglatja inkabb arrebb all Stellitol.
A Posta Muzeumtol visszaindulva azonban egymas kozeelbe kerulnek megint.Ami Ginanak nem agazan tetszik.Tina is csak veletnul veszi eszre h Stelo mogotte van.Tinanak fura erzese van.
-Te hogy lettél Crezy?
-Crezy-Pók vágott közbe Ron.Tina kiakad mert hallotta, hogy Stelli valamit motyogott, de Ron miatt nem értette. Azt azonban nem is sejti, hogy Stelli meg akarta nézni Tina táskájának a tartalmat.
-Mit mondtál? Nem értettem? -kérdezte Tina
-Nekem a Vizi pokrol A Crezy pok jut eszembe. -Tina nem erti miért Ron valaszol a kérdésre amit Stellinek tett fel.Stelli megsertodve hatral Ginahoz.Tina megleopdik rajta.De nem banja annyira hogx elment a közeléből.Tinanak meg mindig unszimpatikus csak mar nem annyira mint kirabban.Ginat azoban cseppet se sikerült meg kedvelnie.
Egyszercsak esni ezd az eso.Rick megszolal
-Akinel van esernyo az nyissa ki.
-Nalunk van esernyo-hallotta meg Tina Ron hangajt a hata mogul mialatt Stelli Tina melle kerul.
-Ha van nalatok esernyo miert nem huzzatok a fejetekre?-Tina se a jo fogalmazasrol hires.
Miutan visszatérnek Tina eltunik a mosdóban amin Stelli is meglepodik.Ron tanacstalansagaban nwm tudja mit irjon Tinanak
-Stelli te joban vagy vele!Nem tudsz valamit mondani?
-Add ide majd en irok neki.
-De amugy mit tudsz rola?
-Nem sokat.Miert?
-Hat azert mert ot huztam ee nem tudom mit irjak nwki!De nenmond el senknek!
-Ok.Majd megprobalok valamit megtudni rola.Mire vagy kivancsi?
-Stellinek gyanús lesz Ron es féltékeny lesz Tinara.Tima azonban nem is sejt semmit se.Sot ugazabol meg nem nis beszwlt a tabor eleje ota Ronnal.Nem hogx szimpatizapjon vele.
Kwsobb amikpr elall az eso Sandy kiterel mindwnkit higy ismertese a következő programot amihez vonatkozni is kell.Tinanak ez nem tetszik de nwm szol semmit.A kirandulas persze nem lesz zökkenőmentes mentes ugyanis a vonatig meg eljutnak de amikr letazam ellenprzes lesz Auzanne telegonja meg sorren?.Greg es a szereelmes par elaludtak es fwnt maradtak a vonaton.Na aztan valahogy elkerülnek.Tina jol kifarad a hulye setalgatasba.Ugyanis osszevissza kavarognak.Vegul atmwnnwk egy hidon amitol Tina irtozik(Latott korabban egy filmet amibwn valakia altt beszakadt es bwle esett a Toba.)Tina vegul atmwgx egy szo nelkul merr megsuoalni persze nem mer
r.A kastelyhoz kozelwdve Jane Tinaval egyitt setal.Jane mwgehwzik utkozben.Tina is de ekkor meglatjak a loavakat es odamennwk megsimogatni oket.Tina szereti a lovakat.Caak az apja nem.Na mivwl a lovak budosek ee mocskosak ezert a szendvics eves kesobbre tolodik.Viszont Tina fultanuja lesz a szerelwmee nointagja hagjanak.Fu milyen undorito meg budoa.
-Na ez nwm szereti a lovakat.-gondolta magaba mialatt el erik a kastelyt.
A kastey mellett van egy kilato ahova Tina nwm mer felmenni azoban csinal egy kepet a telefonjaval.
A kastély nézés után Tina úgy dönt lepihen a fűben és megszi a szedvicset.Utána pedig alszik egyet .Majd valaki buztos fel kelti.Kicsit olyan érzése támad mimtha Janet idegesitené hogy vele van.Tina nem is érti miért hiszi ezt mert nem ő akadt a lányra hanem ő rá.
Tina alig alszik öt másodpercet a szerelmes pár női tagja nekiáll sikitozni.
-Mondom én ez nem bir semmit se.
-Fújj!!BooGGáRRR!!!ááá.Inkább nem ülök ide.-Tina hallgatja igy aludni nem tud egy darabig.végül mégis elalszik .
Tina gitárszó ébred.Tőle nem messze a Lisa a barátnőjével Eddától a Hűtlen játssza.Tina felugrik és odamegy kiváncsiskodni. ekkor veszi észre a csalamédé köteteket amikből a dalok vannak..
-De jó.Megnézhetem?
-Persze. -Lisa odadja az egyiket tinának aki nekiáll lapozni és felfedezi hogy egy csomó sláger rádiós szám benne van pl Demjéntől a szerelemvonat is. Tina ekkor még nem igazán ismer sok számot. De Az Omegát ekkor tudja meg hogy egy együttes.Tina ahogy lapozgat meg akad a szeme a Republic 67-es út című számán.
-Ezt ismerem
Lisa eljátssza neki és meglepve hallgatja hogy Tina énekli. Tinának tökre meg tetszik hogy ezeket el lehet gitározni és elhatározza hogy ő is meg tanul majd egyszer gitározni. de persze rögtön feleszmél ugyanis az apjaj még nyár elején kitalálta hogy szeptembertől zongorát fog tanulni magán úton. Tinának nem tetszik az ötlet de mindegy. A gitározást a visszaindulás szakitja félbe ugyanis ugy elment közben az idő hogy késében voltak a vacsoráról amit a strandon található éttremben rendeltek korábban a szervezők. A legelső vonattal húznak vissza hogy odaérjenek. Ahol azonban már mindenki fáradt ül. Valaki meg még akkor eszi a szedvicsét. Ron Tinán mereng és Stellin. Meg azon vajon hogy fog majd többet megtudni róla. Ronnak ugyanis feltűnt Tina félénksége amit nem tud hova tenni és rettentően dühiti. 
Vacsoránál Tina összismerkedik egy vörös hajú lánnyal Lettivel.
-Ahol én vagyok ott mindig van valami baj.-mondta és ekkor Tina hirtelen felboritja a a natur aquas poharat.Már épp nekiállnak enni amikor megérkezik Suzane és beszélgetni kezd Tinával.
-Izlik?-Tina meglepődik hogy ilyen kedves vele a táborvezető.Hm leglább ő nem olyan mint Miss eye aki képes volt el fekni mellőlem mert a hülye Helga teletömte afejét valamivel.
-Igen-vaalmi szftos prokoltféle amiben hus van a második.Tina iagazából akkor vett hust először.Mert korábban a szüleit utánozva vega volt.ebből volt egyszer baja is.De most meg ette.Mert nem merte azt mondani hogy nem eszik húst.
Vacsora után amikor visszaérnek Tina talál egy levelet az ágyon.Tina elolvas és melepődik:látom izlett a vacsora.Tina nem tudja hova rakni a mondatot.Igy tippje sincs ki lehet az őrangyala.Az akkor ezsébese jut hogy az első tábprban konrétan tombolta reggeli májkrémes kenyér miatt és aki irta a levelet valószinűleg erre emlékezhetett.Tina annyit bir megállapitani a irásból hogy lány irta.Ebből rögtön levon egy következtetést:Akkor tuti fiú húzott.De ki?
Másnap Tina gitárszót hall félámában:
-kelj már föl mert mindjárt csúnyán nézek-erre mondatra ébred fel.Ekkor esik le enki hogy neki szól a gitár hogy keljen fel.A Keltő pedig Lisa aki már korábba össszbarátkozott Tinával.
-Fen vagyok.-reagál Tina félálmában.
Francba, Hány óra? Na ezek tuti dühösek. Főleg Sandy. Na most már tuti nem csíp. Tegnap a tea ma meg elalszok. -morogja magában Tina mialatt felül. Remek. Jó kis tábor ez. Készítsük ki véletlen a táborvezetőt. 
Úgy tűnik Tina kezd sikerrel járni. Legalábbis ezt hiszi.
Nagy morgások után elmentek reggelizni. Valakik ugyanis megjegyezték, hogy beborult az ég ezért nem tudunk menni Számháborúzni. Tina miért nem kelt fel előbb miatta nem lesz Számháború. 
A reggelinél Tinának sikerül kiakasztania Sandyt ugyanis Stellit utánozva ő is smileyt formált a ketcupppal a szendvicsére. Sandy ezen nekiáll tombolni, hogy akkor nem fogják meg enni és egyébként se pazaroljanak, mire Tina fél halkan megszeppenve közli, hogy megeszi.
Épphogy végeznek a késői reggelivel amikor valaki megjegyzi hogy esik az eső. Ezért gyorsan felugrik mindenki, hogy kint száradó pólókat be vihessék a szobákba. Itt aztán volt egy kisebb riadalom, hogy akinek nincs bent a neve akkor el fog keveredni ezért gyorsan bele írták.

Utána mindenki játszik a hétfőn megismert játékokat. Éppen gyümölcs kosaraznak amikor Tina elé lép Daisy amitől Tina jol megijed. Rájön, hogy észrevett rajta valamit. A zöld zokniján éktelenkedő piros foltot. Tina és Lisa eltűntek a mosdóban.
Daisy Tinával felmérni menthető valami. Amikor Daisy végig méri Tinát még inkább rosszkedvű lesz. Na ez is meg fog utálni. Most velem kell itt foglalkoznia. Én akkor egy marha vagyok-gondolja magában. Daisy közben kedvesen mond neki valamit majd bemegy. Tina tehetetelen bűntudatában sirvafakad.Na remek .Mostantól tuti én leszek a téma. Sandy meg alig várja mikor szabadulhat meg tőlem. Na mindegy már szerda csak pár nap és vége.
-Miért sírsz? -jön vissza egy felmentő csomaggal Daisy. Tina valamit mond de Daisynek végül sikerül megnyugtatnia.
-Ezek szereztem hirtelen. Valamelyik csak jó lesz. -mondja. Tina bólogat. Neki aztán mindegy. Csak más meg ne tudja. Főleg Sandy nee. Meg Stelly se. Utóbbi nem igazén csípi valamiért. Pedig egész elbeszélgettek eddig. De Tina úgy érzi túl ráakadt és egyáltalán nem kedveli mert barnás szőke hajú. Olyan a haja mintha szőke melir csikok lennének benne és Tinát ezt zavarja, mert egy csajt jutat eszébe, aki egyszer a háta mögött cserregett a barátnőjével. Valójában ő volt az de Tinának ez nem jutott eszébe. A másik lányra gondolt, aki valójában Stelly osztálytársa is volt. De Tina ezt nem tudta.

Daisy zoknit átáztat Tina csendben figyeli. Sandyék ezalatt Kelly szülinapi tortáját rendezik. Tináék épp beszélgetnek, amikor odamegy Jane, hogy hogy szülinapot tartanak jöjjenek ők is. Daisy épp el van foglalva de Tina úgy veszi észre, hogy nem nagyon akar ott lenni.
-Meg lesznek nélkülünk is. Vagy te menni akarsz? Mert akkor sietek.
-Nem-válaszolja.
-Nem szimpi nekem a Kelly. Azt nem meri megemlíteni, hogy felismerte a Stonagei táborbol. Ő állhatott be elé kedd azért nem látta ki volt a tettes.)
-Miért?
-Nem tudom. Olyan idétlen meg nagyképű szerintem.
-Ja az.
-Te ismered? -kérdi Tina meglepve.
-Igen. Meg téged is. Én se kedvelem. -mondta. Tina ledöbben és épp meg akarja kérdezni honnét ismeri amikor előkerül Jane, hogy addig nem kezdnek amig nem lesznek ott ők is.
Daisy és Tina végül kelletlenül felállnak, hogy akkor kimennek ők is.
A garázsban már mindenki a helyén ül amikor Kelly belép az ajtón. Sandy odaviszi neki a tortát Majd énekelnek neki, amitől Kelly rákvörös lesz. Tina őt figyeli. Jaj, hát nem kellett volna. -morog valamit mialatt felvágja a tortát. Tinának egyre unszimpatikusabban lesz ezért abban reménykedik hamar letudják az egész ceremóniát. A tortából se kér többet csak egy szeletet valakik azonban repetáznak. Tina inkább valami csokis süteményt eszik, ami jobban ízlik neki, mint a Noémi tortája.

A ceremónia utána Katiek úgy döntenek, hogy elmennek bowlingozni. Valaki megkérdezi Tinától tud e bowlingozni mire Tini közli, hogy nem erre az nem gond végül mégse viszik el. Katie a húgával akar menni, de az éppen rosszkedvében van ezért nem kar semmit se csinálni. Katie ezen bepörög és összeveszik vele, hogy semmit se lehet vele csinálni. Tina ezt meg hallja és tanácsot ad neki, hogy ne ordítson vele attól nem lesz jobb. Katie megfogadja és megpróbálja kiszedni Flórából mi baja van, de az nem válaszol. Katie kimegy Tina megpróbálja kiszedni mi baja van, de csak annyit mond, hogy nincs kedve bowlingozni.

Hally és Tina közben elmennek a strandra vásárolni. Hally vesz egy sálat meg egy karköt9t Tinának. A sálat Tina nézi ki magának a karkötőt ajándékba kapja Hallytől. Hallyt szintén ismeri Tina az előző táborból. Vesznek közben tollat egy ajándékboltban. Tina Tina feliratút akar venni, de csak Martina feliratut talál végül azt veszi meg., Megvesz egyet Katinek is. Tina ezt oda is rakja neki amikor visszaérnek. 

Este grillpartit szerveznek a nagyok azonban nem minden a terv szerint alakul ezért végül nem marad ehető kolbász. Ugyanis valami gikszer miatt kigyullad a grillsütő amit Rick az aznap érkező Tomyval próbál eloltani. A garázsba is bemegy a füst amiért pár kíváncsiskodó gyerek kinéz mi történt odakint. Tina meg se mozdul, de alig bírja elviselni a füstöt szóvá tenni azonban nem meri. Ront nem zavarja ő nyugodtan feláll és kimegy bámészkodni. Tina ezt látva meglepődik. Na ez aztán merész. -gondolja magában

Másnap uszodába mennek Tina persze most nem tud úszni ezért jó ürügy lesz, hogy miért nem úszik. Azon kívül, hogy nem is tud. Erre akkor jött rá amikor az első táborban kishijján sikerült belefulladnia a hülyesége miatt a mély vízbe aztán egyenesen Miss. Eyera fogta, aki előtte ment vissza kicsikkel. Most azonban nem tudna bele menni, ha akarna se a vízbe. Azt ekkor még nem is sejti, hogy nem csak Jane tud a titkáról.
Amikor odaérnek az uszodába Tina elfekszik a napozó ágyon és onnét figyeli a többieket. Flóra éppen odamegy Tinához és rábízza a törölközőjét Tina persze nem mond nemet. Stelli is bepróbálkozik valamivel de Tina nem mozdul.
Flora aztán nem megy bele vízbe Katie unszolására végül mégis belemegy, de előtte odaadja a szemüveget Tinának, aki már végképp nem mer megmozdulni. Sandy nemsokára megjelenik, de előtte még Tina látja, hogy Flóra belemegy a vízbe majd kijön hisztizve, hogy fül dugó nélkül nem megy bele azt meg otthon hagyta. Katie ekkor unja meg és hátramegy a Jannel hogy versenyt úsznak. Tina közben elalszik majd Sandy egyszer csak felketi.
-Nem kell cserélni? -Tina ettől jól megijed és itt jön rá hogy ő is tudja mi van.
-Ő…De…csak. -Tina éppen rákezdené amikor Sandy közbevág
-van nálam.
-Oké..-mondja Tina. 
Tina Sandyvel kimennek Flora közbe visszamegy a cuccaiért és ottmarad.
Tina amikor visszérnek hátramegy és a még mindig úszó lányokat figyeli. Katie nem úszik olyan jól mint Jane de Tina neki szurkol mert őt húzta.

Este kezdetét veszi az éjszakai túra ahová Tina végül nem megy Dan viszont igen, és Ron is, aki jól meglepi Tinát azzal hogy nekiáll az elemlámpával a szemébe világítva visítani amikor visszaér az éjszakai túráról.
-Engem aztán nem tudtok megijeszteni. -hallja meg a hangját Tina. Na ez aztán nem egy ijedős fiú gondolja Tina magában ekkor még.






Másnap lesz a tábor utolsó napja, ahol aztán lesz minden. többek közt Tina rájön mekkorát tévedett Ronnal kapcsolatban.
A reggeli csendben zajlott majd utána elmentek a Postamúzeumba, ahol Tina észreveszi, hogy filctollas a keze és nekiáll nyávogni, hogy csak a védence meg ne lássa. ugyanis irt neki még egy levelet, de aztán filccel nem tollal irta.

Amikor visszérnek Tina észrevesz egy levelet a piros bőröndjén.
Kék felirattal rá van írva. Tini. Tina elolvassa és nekiáll morfondírozni. Mikor tévedtünk el? mikor volt a Ricknél térkép? éN nem is emlékszem ilyenre. Egyedül az rémlik, hogy kedden fent maradt a Greg a vonaton a szerelmespárral. -gondolja Tina. Nem ugrik be neki h bárki is nyafogott volna a Rickre. Arra meg pláne nem h eltévedtek volna. De arra rájött h mivel az első levél lány a második fiú akkor valószínűleg fiú lehet az őrangyala.
Egésznap a Ricken kattogott, hogy melyik fiú lehetett a közelében, de nem ugrik be neki senki se.
DÉLUTÁN AZTÁN jön a nagy meglepi ugyanis mivel kissé megcsappant menetközben a tábor létszáma igy a négy csapatból kettő lesz csak. Tina igy egy csapatba kerül Stellivel és Ronnal. Az egyik csapat a lányomnál vannak a mésik a fiúknál.
A lányoknál a Lesből támadó vizimenyétek és rohamkukacok vannak. Azt előbbiek már bent voltak amikor a 3 főből álló másik csapat belépett az ajtón. Stelli megállt Ron azonban nekidőlt a kanapénak, ami Tinának feltűnik. Még gondol is rá hogy odamegy és megkérdezi mi baja van de közben Katie megkapja a lapon amin a csapat feladat van és nekiáll nézegetni hirtelen meg akad a szeme az angyali üdvözleten erre Tinára néz és jól leszúrja miért ment velük mire Tina visszavág hogy Dannek is kellett volna tudnia ő is hittanos nem csak ő. De Katie tovább morog ezért Tina feláll, hogy akkor elmondja a szöveget és közben megfeledkezik Ronról.
Francy azonban közbe belép és észreveszi a különcködő Rpnt
-Hat te? Te is rohamkukacokhoz tartozol nem, Akkor miért nem mész oda? -kérdi mire Tina odakapja a hang irányába a fejét. Mindenki Ront nézi ahogy Francy faggatja és Ron válaszol neki. hogy szúr az oldala majd Francy nekiáll átbogarászni a haját hátha kullancs van benne. Szerencsére nem talál semmi se. 
-A Patricnak szoltál? -kérdi
-Nem-válaszolja Ron-Tina ekkor elgondolkozik ki az a Patric. A barátja? Nem az meg se fordul a fejébe hogy a bátyja.
 Katie kitalálja közben a történetet majd kiosztja a szerepeket Tina felrakja kézét ő akar lenni Bambi igy Stelli lesz a Kakti. Igy a kajla tacskó szerep Ronra hárul, aki nem örül neki és ennek hangot ad. Mire Tina megpróbál helyette ugat, de nem jön ki egy hang se torkán amitől jól dühbe gurul Ron közbe nekiáll magyarázni neki de Tina nem nagyon figyel. -Felfelé. Mintha köhögnél…-Tina valami ilyeneket hall meg. Aha mindegy. Katie erre de pedig Ron lesz. Ron ellenkezik ezért összevesznek. Végül Ron meg adja magát.
-De Katie ez volt utolsó, hogy valamit is elvállaltam. -Kiáltja Ron. Tina ezen jól meglepődik. Hm ezek honnét ismerik egymást mert nem láttam őket beszélgetni egész tábor alatt. -gondolja Tina magában
Végül a táborzáró tűz előtt sikerül előadniuk a színdarabot, amit aztán a tábortűz követ, ahol kiderül ki kit húzott. Katie valahonnét rájött, hogy Tina húzta, de nem mondja meg Tinának honnét. 
Tina azonban nem tudja ki húzta. Csak annyit mond, hogy szerinte fiú lehet és két levelet kapott. Na ettől aztán Francy nekiáll rendezkedni
-Tippelj!
-Nem tudom-mondja Tina.
-Jó de mégis kire gondolsz?
-Nem tudom
-Jó akkor mutass egy irányba, Melyik oldal?
Tina erre mutat balra. A jobb oldalon ülő Ron ekkor feláll és Tina ekkor ledermed és meg se tud mozdulni. Mielőtt leültek kaptak csokoládét és egy emlékképet, ami még Ron kezében van ezért nem mozdul Tina felé Tina meg annyira le dermed, hogy meg se tud mozdulni ezért csak néz. Olyan érzése támad mintha már ez megtörtént volna vele.
A leleplezés után még énekelnek. Francy megkérdi Tinától ő mit szeretne mire Tina rávágja, hogy a Republictól a 67-es utat. Na megy a gitározás, de előbb még a Republictól a Szállj el kismadár lesz. Ennél aztán Francy rászól Tinára miért nem énekli, ha ő kérte mire Tina megsértődve közli, hogy ő nem ezt kérte Francy pedig ő úgy tudja erre Tina ő a 67-es utat kérte ennek nem tudja szövegét.


A táborzárás után mindenki visszamegy a saját részlegére. Tina kb. itt tud szóhoz jutni.
-Nem gondoltam volna hoyg ő az őrangyalom. -mondja Stellinek mialatt belépnek a szobaajtón. Stelli nem nagyon reagál először. Tina aztán megint elkezdi. Mire Stelli is megszólal: Én tudtam mert tőlem kért tanácsot mit írjon neked.
-Tényleg? -kérdi meglepve Tina. -Nem is volt a közelemben-mondja hirtelen Tina.
-De.-mondja Stelli.
-Mikor? -kérdi Tina. Hirtelen nem ugrik be neki a keddi esernyős jelent sem, és a tegnapi nap sem amikor Ron hátul volt Greggel és Tina véletlenül megbotlott a járdaszegélyben amit meg is jegyzett Stellinek, aki erre azt tanácsolta neki hogy botoljon meg még egyszer. Ugyanis Tina viccnek szánva nekiáll nyávogni, hogy hol az őrangyala. Azért is mondta mert az előtte lévő táborban rögtön ott termett amikor megbotlott. Akkor nem Ron húzta. Ő valószínűleg nem is volt ott.
-Hát beszélgess vele sokat. -mondja Stelli. Hm Kedves Stelli miről? Na jó majd holnap most leragadnak a szemeim.
-Ok. -mondja Tina majd lefekszik aludni.

Másnap mennek haza, de előtte még reggeliznek és dinnyét esznek majd leugranak a Strandra, ahol Tina már tényleg csak figyel. De azért a bikini egyik részét felveszi a látszat kedvéért. Azt azonban elfelejti hova teszi utána vissza.
A strandolás után elmennek dodzsemezni Gina és barátnője, aki az Úr angyala volt Tinaáék színdarabjában. Hat egyáltalán nem tűnt angyalnak, de mindegy. Na amikor végeztek kitalálták, hogy Tinát ráveszi, hogy dodzsmezzen ő is. Tina először nem nagyon akart utána mégis bemegy az Angyalból lett ördöggel és kitalálják hogy mindig neki mennek Gregnek. Greg ezen jót vihog, de a mellette lévő Ron kiakadva nekiáll nyávogni. Tina először rászól a lányra, de aztán képen röhögi ő is Ront. Tina azt nem gondolja ekkor még hogy majd össze fog még vele jó párszor futni. Már csak azért is képen röhögte mert amikor mentek a partra Ron majd, hogy nem fellökte úgy száguldott előre Greghez. Még valamit morgott is, hogy ő siet Greghez de Tina nem gondolta, hogy neki mondta. Na aztán véletlenül hozzáért amitől Toina a felhőkig mászott.
-Menj arrébb-förmedt rá Ron.
-Jól van na. Nem kellene velem igy viselkedned őrangyalom. -mondja Tina a végén kissé puhábban. Valójában az előtte lévő napra akart visszareagálni neki ezzel de Ron nem tudott olvasni Tina zagyva beszólásából.
-Ne feledd már nem vagyok az őrangyalod. -kiáltja vissza Ron
-Attól még Aquaeyeon vagyunk-kiáltja Tina is.
Na ez aztán jó beszélgetés volt -gondolja Tina.

A dodzsemezés után mindenki elmegy palacsintázóba palacsintát enni. A palcsintáknál valami keverc miatt senki se azt kapja, amit rendelt, de végül mindenki megeszi amit kap. Na ezalatt Angyal-ördög nekiáll szivatni Tinát.
-Itt hagyott a Rick. Mit fogsz most csinálni? -mondja
Tina begurul, de nem hisz neki.
-Dehogyis. -mondja Tina
-De itt hagyott nézd csak meg.
-Nem is az előbb még itt volt. -mondja majd megfordul és megakad a szeme Ronon.
-Áh. Még …is itt van-hirtelen nem ugrik be neki Ron neve.
Utána még rendelnek jégkrémet is. Éppen azt eszik szépen nyugodtan amikor Rick megnézi az óráját.
-Lekéssük a vonatot-hallja meg Rick hangját Tina. Na erre mindenki felugrik és rohannak vissza a szálláshelyre a cuccokért majd mindenki fut a vasútra. Tina persze 2.as kora óta nem tud futni és ezt meg is jegyzi Francynek aki erre közli hogy akkor ne fusson mire Tina visszavág de akkor lekésik a vonatot Tina éppen visszareagálna amikor észreveszi hogy az övtáskája kiszakadt. Tina kiakadva összekapkódja a kihulott pénzt majd fut tovább. Az állomáson Rick beállj jegyeket venni ezalatt a többiek elindulnak a vágányok felé. Végre odaérnek a vonathoz.
-Lassan szálljunk fel. -mondja Gina
 -na végre. -gondolja Tina-. De hiába Gina intelme sajnos 12 ember hamar feljut a vonatra Rick nélkül, aki még mindig a nem ért oda. Éppen a odaérne amikor a vonat beindul. Gina észreveszi, hogy fut, de addig már késő.
-Basszus ott fut. -hallja meg Gina hangját Tina majd ő is odanéz. Rick a jegykekkel a kezében fut a vonat után.
Mivel jegy nélkül utaznak a következő állomáson kénytelenek leszállni. Tina ezen úgy kiakad, hogy elfelejt hazaszólni. 
Egy darabig ott várakoznak majd Tina ráun és nekiáll nyávogni Sandynek, aki végül elmegy jegyeket venni egy intercityre, amin állítólag a Rick is ott van. 
Az intercityt nem sókára megáll és ők felszállnak. Tina nagyon boldog, hogy végre hazakerülhet. Mint azonban kiderül Rick 1 órával későbbi vonattal érkezik csak.
Tina leszáll a vontra Whitecastleon a többiekkel együtt. Ron előrefut, de még éppen az aluljáróban van, amikor Tina megjegyzi az apjának, hogy ő volt az őrangyal mire odafut hozzá.
-Jól viselkedett a lányom? -
-Ja. -hallja meg Tina Ron unott hangját. Nem gondolja ekkor még kicsoda hirtelen nem jut eszébe az első nap amikor párban láttak őket Dannel.
-De hiszen ő ministráns a Saint Stephenben. -mondja a lányának.
-Tényleg? hát erre kíváncsi leszek-mondja Tina döbbenten.
Tina közben felveszi a csomagokat és elindul a kocsijuk felé. Ezalatt valamit mond amikor észreveszi hogy tudja utánozni Katie hangját. Apropó Katie vajon mire kellett neki az ő email címe?
Katie még dinnyeevés előtt elkérte mindenki email címét. Tina megkérdezte minek neki de nem nagyon válaszolt csak valami olyasmit hogy mindenkiét össsze irja aki ott volt.








2012. május 3., csütörtök

2009.05.10 Vasárnap!

Isten asztala.

Kedves kis testvérek,
Ez a ti napotok:
Az Isten Fiával 
Találkozhatok.

Mi már évek óta
Gyakran együtt vagyunk:
Szeretett vendégünk
Jézus Krisztus Urunk.

Növekszik a család,
Szélesül az asztal.
Királyunk vendégek
Titeket marasztal.

Igazi boldogság,
Jól megjegyezzétek:
Tiszta szivvel lenni
Isten gyermekének!

Engedje meg az Ur
Nekünk és tinéktek
Boldog mennyországban
lehessünk testvérek!

2012. április 27., péntek

Egybegyűltünk ó nagy Isten

1.           Kezdetre
             Egybegyűltünk, ó nagy Isten,
             Buzgó imádásodra,
             Lelkünk méltó hadd lehessen
             Isteni áldásodra,
             Mely a tiszta áldozatban
             Számunkra elrejtve van.
             Ó tekints hát kegyelmesen
             Itt esdeklô nyájadra.
2.           Dicsôítésre
             Legyen áldás és dicsôség
             Mennyben a nagy Istennek!
             Testi, lelki szent békesség
             Földön minden embernek.
             Az angyali seregekkel
             Kiáltsuk nagy örömmel:
             Dicsôség a jó Istennek,
             Békesség az embernek!
3.           Hiszekegyre
             Ó Atyánk, te itt a földön
             Anyát adtál minekünk,
             Kinek szívén mindörökkön
             Békességet lelhetünk.
             Szentegyházad e jó anya,
             Az igazság oszlopa,
             Nem félünk mi, bármi jöjjön,
             Amíg ô áll mellettünk.
4.           Felajánlásra
             Jézus Krisztus szerzeménye
             A kenyér s boráldozat,
             Mit nevednek emlékére,
             Uram, szolgád bemutat.
             Legyen kedves, ó szent Atya,
             Fiad vére harmata;
             Lelkünket, hogy hófehérre
             Mossa, kérünk, elfogadd.
5.           Szent, szent-re
             Szent örökké, szent az Isten,
             Atya, Fiú, Szentlélek!
             Zengjen égen s földön minden
             Hálát a nagy Istennek.
             Áldott, ki az Úr nevében
             Jô angyalok körében.
             Szent örökké, szent az Isten,
             Atya, Fiú s Szentlélek!

Áldozattal járul hozzád

Kezdetre
             Áldozattal járul hozzád, ó nagy Isten, hív néped,
             Hogy végtelen jóságodért hálát adjon tenéked.
             A gyermeki hű szíveknek
             Áldozatját nem veted meg,
             Szálljon arra országodból isteni szent tetszésed.
2.           Dicsôítésre
             Dicsôség a magasságban a fölséges Istennek,
             Békesség itt lenn a jámbor, jószándékú embernek.
             Add, hogy mindig élô hittel,
             Hív reménnyel, szeretettel
             Mondjunk méltó dícséretet, ó Atyánk, szent nevednek.
3.           Hiszekegyre
             Úr Jézus, te hoztad égbôl az üdvösség igéit,
             A te drága ajándékod az egekbe vivô hit.
             Ez élessze szíveinket,
             Ez vezesse tetteinket.
             Uram, Uram, kihez menjünk, ha malasztod nem segít.
4.           Felajánlásra
             Az oltáron megújul most a kereszt áldozata,
             Mint azt vérrel bűneinkért Megváltónk bemutatta.
             Ámbár itten nincs vérontás,
             De megvan az Istenáldás,
             Bôven árad ránk a váltság, vérének szent harmata.
5.           Felajánlásra
             A kenyér s boráldozattal felajánljuk szívünket,
             Szándékunkat, tetteinket és mind egész éltünket.
             Áldd meg, amit fölszentelnek
             Hív szolgáid szent nevednek.
             Irgalmasság édes Atyja, ó hallgass meg bennünket.
6.           Szent, szent-re
             Az angyalok seregével zengjük: Szent az Úristen!
             A tiszta szív örömével mondjuk: Szent az Úristen!
             Zengje velünk az ég és föld,
             Melyet dicsô neve bétölt:
             Szent az Isten, szent az Isten, örökké szent az Isten!

Futva jöttem elibéd

Futva jöttem elibéd
             Szentélyedbe, Isten;
             Édes arcod örömét
             Be kerestem!
             Mint a szarvas hűs eret,
             Csobogót,
             Úgy kívánlak, mérhetetlen
             Égi jót.
2.           Dicsôítésre
             Háromságban örök Egy,
             Téged magasztallak,
             Békességet permetezz
             Az igaznak!
             Énekszóval áldalak
             Művedért.
             Áldott Krisztus, kegyelmedbe
             Vissza végy.
3.           Evangéliumra
             Árva szívem holt erét
             Töltsd meg, égi Jóság.
             Átcsobogjon szent igéd:
             Friss valóság.
             Hadd teremjen szűz erôt,
             Tiszta vért,
             Halni bátor hôsi szívet
             Szívedért.
4.           Hiszekegyre
             Hiszek hármas, mégis egy
             Örök égi Jóban,
             Láthatatlant s láthatót
             Alkotóban.
             Hiszem hozzánk testesült
             Egy Fiát,
             És a Lélek csodatermô
             Harmatát.
5.           Felajánlásra
             Vedd e tiszta áldozat
             Kenyerét, Hatalmas.
             Árva szónkra, Irgalom,
             Kérünk, hallgass.
             Bűneinkért ad Fiad
             Drága bért,
             Ó fogadd el elevenért,
             Holtakért.
6.           Felajánlásra
             Meghajoltan áldozunk,
             Benne kedved teljék.
             Vedd e víz és vedd e bor
             Titkos teljét.
             Égbe küldje illatát
             A kehely.
             Hozzánk hajló irgalommal
             Töltsön el.
7.           Szent, szent-re
             Szent az Úr! a földtekén
             Mennydörögve szólal
             Angyalajkak kórusán
             Csendülô dal.
             Szent az Isten. Emberért
             Ô teremt
             Szeretetbôl üdvösséget.
             Szent, szent, szent!

Kegyességgel hívsz ó Jézus

 Kegyességgel hívsz, ó Jézus,
             Atyai szent kebledre,
             Hozzád megyünk mindahányan,
             Kik meg vagyunk terhelve.
2.           Dicsôítésre
             A mennyei szent karokkal
             Engedd, Uram, zengenünk:
             Légyen áldás és dícséret
             Neked, édes Istenünk.
3.           Evangéliumra
             Oltárodhoz azért jöttünk
             Követvén hívásodat,
             Hogy megnyerjük az enyhülést,
             A te szent malasztodat.
4.           Hiszekegyre
             Kihez menjünk, Uram Jézus?
             Igazság, út csak Te vagy,
             Benned hiszünk és reménylünk,
             Soha, soha el ne hagyj!
5.           Felajánlásra
             Itt van, mit a végvacsorán,
             Jézus, értünk szerzettél,
             És a kínos szent keresztfán
             Szent véreddel rendeltél.
6.           Felajánlásra
             Áradjon ránk, kegyes Jézus!
             Ez áldozat érdeme,
             És hagyj benned elmerülni,
             Irgalomnak tengere.
7.           Szent, szent-re
             A tiszta szív érzelmével
             Zengjen buzgó énekünk:
             Szent az Isten, szent az Isten,
             Szent vagy, édes Istenünk!

Kezdődik az ének

Kezdetre
             Kezdôdik az ének
             Az Úr Fölségének.
             Kezdôdik a szent áldozat.
             Alázatos hittel
             Imánk hozzád sír fel.
             Ó Atyánk, kegyesen fogadd.
             Bűnbánó szívvel koldulunk:
             Könyörülj népeden, Urunk,
             Érte halt halált szent Fiad.
2.           Dicsôítésre
             Isteni szent Fölség,
             Hála és dicsôség
             Tégedet illet egyedül.
             Trónod zsámolyára
             Száll szívünk imája
             Égbe, hol szent Fölséged ül.
             A szívünk Tehozzád eped.
             Köszönjük, hogy szent Gyermeked
             Küldted el békekövetül.
3.           Evangéliumra
             Isten jó hírével
             Közibénk jövén el,
             Irgalmat prédikált nekünk.
             Minden rút hibánkat
             Lemossa a bánat,
             Istenhez visszatérhetünk.
             A kereszt üdvösség jele,
             Éljünk hát és haljunk Vele:
             Így mentjük meg az életünk.
4.           Hiszekegyre
             Hiszünk az Atyában,
             Ég és föld Urában:
             Ô adott nékünk életet.
             Szent Fia, a Bárány,
             Drága vére árán
             Istenhez visszavezetett.
             Szentlélek a vigasztaló,
             Kiben a bűnnek meghaló
             Életünk újjászületett.
5.           Felajánlásra
             A kereszt oltárán
             Jézus, égi Bárány,
             Atyjának föláldoztatott.
             Kenyér s bor színében
             Megújítja szépen
             Az áldott szent áldozatot.
             Ó Atyánk, kegyesen fogadd,
             Hintsd le ránk szent malasztodat
             S fordítsd el tôlünk haragod.
6.           Felajánlásra
             Mi is a szívünket,
             Búnkat, örömünket
             Áldozzuk, ó Atyánk, Neked.
             Kezed áld, vagy büntet,
             Egész életünket
             Adtad, hát el is veheted.
             Jézusért bízva szenvedünk,
             Jézusé legyen életünk,
             Ki értünk fölfeszíttetett.
7.           Szent, szent-re
             Szent vagy, Uram, szent, szent:
             Zengik a mennyben fent
             Ujjongó szentek, angyalok.
             Szent vagy, Uram, szent, szent:
             Bűnös földön itt lent
             Visszhangnak szállnak sóhajok.
             A kereszt áldja szent neved,
             Ôvele hódolnak Neked
             Emberi s angyali karok.